Maklári Tamás:
A Teknõs és az álmodozók
regény


        Tartalom       
         Idézetek        
      a könyvből       
       A szerzőről      
        A könyv         
    keletkezéséről    

Magamról

 

1971. november 22-én születtem Budapesten.

Érettségi után egy évet Németországban dolgoztam, majd a rá következő évben a katonai szolgálat alatt német-filozófia szakra jelentkeztem az ELTÉ-re.

1992-ben felvételt nyertem a József Attila Tudományegyetem német szakára, ahol később az olasz szakot is felvettem.

Az egyetem alatt családot alapítottam, született egy kisfiam, délelőtt órákra jártam, délután és este pedig mindenféle alkalmi segédmunkát vállaltam el az árokásástól a tolmácsolásig.

1998-ban német nyelv és irodalomból lediplomáztam és családommal felköltöztem Budapestre.

26 nap gimnáziumi nyelvoktatás után úgy döntöttem, visszavonulok és nyelvkönyvet írok, mert úgy éreztem, a rendelkezésemre álló tankönyvekből képtelen vagyok megtanítani diákjaimat a nyelvre. Ezért éveken át magántanítványaim legapróbb reakcióit figyeltem, mit és miért nem értenek, s végül tapasztalataimat összefoglalva nyelvkönyvsorozatot írtam kezdőtől a felsőfokig.

Ezután ismeretterjesztő könyvek következtek: Klímahisztéria és egyéb gyógyítható betegségek után Churchill és Márai gondolatmenetét követve megírtam az Európa árulása – a hátráló ember című rendhagyó stílusú történelemkönyvemet.

A Teknős és az álmodozók című regényemet 2014-ben fejeztem be.

 

Megjelent könyvek listája:

Német feladatlexikon (2002)
Lazán németül I. (2004)
Lazán németül II. (2005)
Lazán németül III. (2006)
Lazán németül IV. (2007)
Német nyelvtani ABC (2006)
 
Klímahisztéria és egyéb gyógyítható betegségek (2008)
Európa árulása – a hátráló ember (2009)
A Teknős és az álmodozók (2014)