A Teknős keletkezéséről
néhány szóban

A regény kiinduló víziója 25 évvel ezelőtt, talán harmadikos vagy negyedikes gimnazista koromban (egy-két évvel a rendszerváltás előtt) jelent meg előttem. Gondoltam egy novellát írok köré, amiben iskolám fullasztó és fojtogatóan álszent légkörét fejezem ki, de ahogy múltak az évek, egyre csak nőtt az anyag, és növekvő élettapasztalatom a felismerhetetlenségig szétfeszítette a történet eredeti keretét.

Leérettségiztem, aztán jött Németország, a honvédség, az egyetem, a családalapítás és 20 év alatt egész bőröndnyi papírcetli gyűlt össze szekrényemben. Volt, hogy minden nap jegyzeteltem, de az is előfordult, hogy fél évig felé se néztem, de gondolatban mindig vele voltam, ami erőt adott a soron következő akadály leküzdéséhez. „Egyszer meg kell majd írni azt a történetet...” – futott át agyamon és máris jobban éreztem magam tőle.

Egy napon végül úgy döntöttem (csókolózásból még nem lett gyerek), ha csak jegyzetelgetek, soha nem írom meg a történetet, és nagy levegőt véve kinyitottam a koffert. Nem kellett volna. A 20 éves gyűjtemény teljesen használhatatlannak bizonyult. Nyilvánvaló volt, ha felhasználnám a könyvhöz, többet ártanék vele, mint ha kidobnám. A jegyzetanyag csak dokumentuma volt életem első rácsodálkozásainak „az első pofon a legnagyobb, a többit lassan megszokod” – ciklusból, melyek csak és kizárólag számomra voltak világrengetőek, húsz év távlatból azonban már csak nevetséges pubertáskori apróságoknak tűntek, amik legtöbbünkkel megtörténnek ebben a korban. Elölről kezdtem hát a munkát, és 2010-ben egy év alatt papírra vetettem a történet nyers változatát, amit további négy év formai tisztítás követett, de tartalmilag már nem módosítottam. Így tettem ki végül a történet végére 2014-ben a pontot, amit úgy éreztem, csak abbahagyni lehet, befejezni soha.