Maklári
Tamás:
A
Teknõs és az álmodozók
regény
|
|||||
|
A Teknős
keletkezéséről A
regény
kiinduló víziója 25 évvel
ezelőtt,
talán harmadikos vagy negyedikes gimnazista
koromban (egy-két évvel a
rendszerváltás
előtt) jelent meg előttem. Gondoltam
egy novellát írok köré,
amiben iskolám
fullasztó és fojtogatóan
álszent
légkörét fejezem ki, de ahogy
múltak az
évek, egyre csak nőtt az anyag, és
növekvő élettapasztalatom a
felismerhetetlenségig
szétfeszítette a történet
eredeti keretét. Leérettségiztem,
aztán jött Németország, a
honvédség, az egyetem, a
családalapítás és 20
év
alatt egész bőröndnyi papírcetli gyűlt
össze
szekrényemben. Volt, hogy minden
nap jegyzeteltem, de az is előfordult, hogy fél
évig
felé se néztem, de
gondolatban mindig vele voltam, ami erőt adott a soron
következő
akadály
leküzdéséhez. „Egyszer meg
kell majd
írni azt a történetet...”
– futott
át
agyamon és máris jobban éreztem magam
tőle. Egy
napon
végül úgy döntöttem
(csókolózásból
még nem lett gyerek),
ha csak
jegyzetelgetek, soha nem írom meg a
történetet,
és nagy levegőt véve kinyitottam
a koffert. Nem kellett volna. A 20 éves
gyűjtemény
teljesen használhatatlannak
bizonyult. Nyilvánvaló volt, ha
felhasználnám a könyvhöz,
többet
ártanék vele,
mint ha kidobnám. A jegyzetanyag csak dokumentuma volt
életem első
rácsodálkozásainak „az első
pofon a
legnagyobb, a többit lassan megszokod” –
ciklusból, melyek csak
és kizárólag
számomra voltak világrengetőek, húsz
év távlatból azonban már
csak
nevetséges pubertáskori
apróságoknak
tűntek, amik
legtöbbünkkel megtörténnek ebben
a korban.
Elölről kezdtem hát a munkát,
és
2010-ben egy év alatt papírra vetettem a
történet nyers változatát,
amit
további négy év formai
tisztítás
követett, de tartalmilag már nem
módosítottam.
Így tettem ki végül a
történet
végére 2014-ben a pontot, amit úgy
éreztem,
csak
abbahagyni lehet, befejezni soha. |